Boldog Ceferino Gimenez Malla „el Pelé”, a cigány vértanú   „Ennek a romának élettörténete segítheti a keresztény közösségeket, hogy a cigányok mentalitását és erkölcsi szokásait jobban megértsék. Segíthet mindnyájunkat abban, hogy kiálljunk mellettük, és szolidaritást vállalva együtt dolgozzunk velük. A gyakorta fennálló válaszfalakat lebontva pedig integráljuk őket.”   Carlo M. Martini bíboros, Milánó érseke   1861-†1936   Az első boldoggá avatott cigány ember. Spanyolországban élt egy vándorló kompániában. Korán megtanulta a kosárfonó mesterséget, ám gyakran előfordult, hogy a nélkülöző család koldulásra kényszerült. 18 éves korában megnősült, cigány szokások szerint esküdött meg Teresaval (Teresa Jiménez Castro). Három évvel később Pelének testvére született –El Menino-, ám az apa, El Tics elhagyta asszonyát és gyermekét, -„a gonosz szenvedély”- mondták a cigányok, így neki, mint a család legidősebb férfi tagjának kellett átvenni az egész család patriarchális vezetését. A XX. század elején El Pelé Barbastro-ba költözött Teresával és az időközben örökbefogadott unokahúgával, Pepitával, és ott bérelt lakást. Hamarosan feltűnt becsületessége, megbízhatósága, vallásossága. Hogy ki volt a „hitoktatója” nem tudjuk, csak azt, hogy mély igazi barátságba került egy keresztény családdal. A családfő Nicolas Santos de Otto Escudero ügyvéd volt. Pelé naponta járt misére, bérmálkozott, rendezte házasságát. Pelének az egyik felebaráti szeretetből fakadó cselekedete megváltoztatta életének teljes menetét, sőt életmódját. Rafael Jordán, Barbastro volt polgármestere, tüdővészben megbetegedett. A "Corsón" (a város fősétányán) éppen egy ivó előtt sétált el, amikor rosszul lett, és elöntötte a vér. A tüdővész ebben az időben a legijesztőbb betegség volt, és mindenkit páni félelem töltött el, hogy megfertőződik. Az emberek megálltak és lebénultan nézték a vért hányó embert, de senki nem mert hozzá közelíteni. Amikor Pelé ezt észrevette, azonnal odasietett, hogy segítsen a betegen. Elővett egy tiszta zsebkendőt, és megtisztította a beteg arcát. Majd minden teketória nélkül felsegítette a beteg férfit, és szeretetteljesen lakásáig kísérte. Ezzel elnyerte egész szomszédságának rokonszenvét és szeretetét. Don Simónnak, a polgármester testvérének, a városban több bor és italkimérése volt. Több jó minőségű szántóföldet is kezelt, tehát gazdag volt. Egyik nap hívatta Pelét, és jutalmul egy jó üzletet ajánlott neki: -Te értesz a lókereskedéshez, és rokonaid is vannak Franciaországban. Miért nem mész oda, és hozol onnan egy vagon öszvért, amit a francia kormány el akar adni, mert befejeződött a háború? Pelé elfogadta az ajánlatot. Megegyeztek, hogy a nyereségen osztoznak. Simón adott neki pénzt, és Pelé útnak indult Franciaországba. Megvette, majd vagonba rakta az öszvéreket. Útja során már elkezdte a kereskedést, hogy tartozását minél előbb rendezhesse. Don Simón azonban nagylelkű gesztussal elengedte a tartozást s a nyereség felét is. Ezzel Pelé anyagi helyzete egy csapásra megváltozott: a szegény emberből gazdag lett. El Pelé elhatározta, hogy a szűkölködők számára az isteni gondviselés látható és állandó megvalósítója lesz. Sokat segített a rászoruló szegényeknek. Feljegyezték róla, hogy gyakran maga köré gyűjtve a gyerekeket, bibliai történeteket mesélt nekik. 1922. december 4-én meghalt felesége, Teresa. Lánya Pepita, akit nagyon szeretett férjhez ment. El Pelé egyedül maradt, nem találta helyét sehol. Hamarosan átadta lakását a fiataloknak. Ezen túl még többet és intenzívebben imádkozott. Nagyon szerette a rózsafüzért. Mindig magánál hordta. A polgárháború idején, amikor a kommunisták kerültek hatalomra, felerősödött az egyházüldözés. Ő egy pap védelmére kelt, amiért megmotozták. Megtalálták nála a rózsafüzért. Ez volt az egyik oka, hogy bebörtönözték, majd 1936. augusztus 2-án kivégezték. „Viva Cristo Rey!” („Éljen Krisztus Király!”) felkiáltással halt meg. 1997. május 4-én II. János Pál pápa boldoggá avatta